Tánc

T-Klub Tánciskola
 

T-Klub Tánciskola

Tánc, ami használható – élmény, ami megmarad

Páros élmény, szabadon variálható tudás, barátságos közeg.

Oktatók

Akikre rábízhatod magad

Androvics Edina

Androvics Edina szakmai vezető

Több mint 20 éve életem része a társastánc/versenytánc. Sok szép eredménnyel a hátam mögött döntöttem úgy, hogy tudásomat másoknak is szeretném átadni, és immáron több mint 12 éve vagyok a T-Klub csapatának tagja.

Célom, hogy minél többen megismerjék és megszeressék ezt a gyönyörű műfajt. Számomra az egyik legszebb dolog azt látni, ahogyan a kezdetben bátortalan jelentkezőkből kreatív és magabiztos táncosok válnak.

Matyi Máté

Matyi Máté

18 éven át versenytáncoltam, ez idő alatt az országos megmérettetések mellett nemzetközi versenyeken is képviseltem hazámat, kimagasló eredményekkel. A tánc megtanított a kitartásra, pontosságra és alkalmazkodásra, ennek köszönhetően a táncművészeti diplomám mellett párhuzamosan villamosmérnöki diplomát is szereztem.

Oktatóként a fő célom, hogy a zene és a tánc útján teljesebbé tegyem tanítványaim életét, és a rohanó világban az akadályokat könnyebben le tudják küzdeni.

Mizsér Tamás

Mizsér Tamás

Gyermekkorom óta életem egyik legfőbb alkotóeleme a tánc. Versenyzőként latin kűr kategóriában háromszoros magyar bajnoki ezüstérmes, háromszoros világbajnoki és kétszeres Európa-bajnoki középdöntős eredményt értem el. Imádom a mozgást minden formájában, óráimon pedig nagy hangsúlyt fektetek a mozgáskoordináció fejlesztésére, a tánc személyiségfejlesztő hatásaira, a partnerrel való kapcsolatra és az aktív figyelemre.

Hálás vagyok, hogy 2015 óta a hivatásomnak élhetek, és amikor nem magamat fejlesztem, másoknak adhatom át a tudást.

Székely Norbert

Székely Norbert

Versenytáncosként többszörös bajnoki címet szereztem, az elmúlt években pedig már elsősorban az oktatásra helyezem a fókuszt. Hiszek abban, hogy a tánc nem csupán mozgás, hanem egy út önmagunkhoz, az önkifejezéshez – és ezáltal az örömhöz is.

Öröm számomra látni mások fejlődését, és tudni, hogy ezzel én is hozzájárulhatok valami értékeshez. Célom, hogy tanítványaim magabiztosabban mozogjanak a parketten – és a tánc által akár az élet más területein is.

Várnai Zsófia

Várnai Zsófia

Általános iskolás koromban ismerkedtem meg a társastánccal, és teljesen rabul ejtett – már akkor tudtam, hogy felnőtt koromban is ezzel szeretnék foglalkozni.

Több éve oktatok társastáncot felnőtteknek és gyerekeknek is, és fontos számomra, hogy a táncórákon mindenki felszabadultan, sikerélményekkel fejlődhessen. Célom, hogy minél több ember megismerje és megszeresse ezt a műfajt.

Tanfolyamok

Társastánc tanfolyamok

Tánciskolánkban megtanulhatod a klasszikus társastáncokat: keringők, rocky, mambo, tangó, samba, cha-cha-cha, rumba, slowfox…

  • Nálunk saját pároddal táncolhatod végig az órát, nincsenek párcserék
  • Szabadon variálható elemek, nem kötött koreográfiák
  • Vezetés–követés technika, a való életben is jól alkalmazható tánctudás
  • Baráti közeg, klímás, világos termek, profi oktatók
Társastánc óra
Társastánc óra

Próbáld ki

Ingyenes nyílt óra

Ha szeretnétek kipróbálni kezdő táncóráinkat, szeptemberi ingyenes nyílt óránkon ezt megtehetitek!
Csak ezen a napon kedvezményes bérletvásárlásra is lehetőségetek lesz: a 2026. őszén induló 10 alkalmas kezdő tánckurzus egy összegben történő befizetése esetén, a kedvezményes bérletből további 10% kedvezmény jár!

Időpont: 2026. szeptember 26. (szombat) 18:00-19:10
Helyszín: T-Klub Tánciskola nagyterme
Cím: Budapest, XI. kerület, Gazdagrét, Dió utca 2.
(Parkolás: ingyenes)

Útvonal a térképen

A nyílt óra ingyenes, de regisztrációhoz kötött: 

?
?
Társastánc óra
Társastánc óra

Magán táncórák

Személyre szabva – felzárkózás, technika, esküvői nyitótánc

Esküvői tánc felkészítés
Esküvői tánc felkészítés
  • Felzárkózás csoporthoz vagy technikai finomítás
  • Egyéni tempó, igényre szabott tematika
  • Kiscsoportos privát órák (barátokkal, kollégákkal)

Jegyespároknak: esküvői nyitótánc magánórákon, egyénre szabott zenével és koreográfiával. Az esküvő előtt legalább 1–2 hónappal érdemes elkezdeni a tánctanulást. A koreográfia nehézségétől és hosszától függően általában 4-5 alkalom szükséges ahhoz, hogy magabiztosan állhassatok ki a násznép elé. 

Ajándékutalvány

Ajándékozz közös élményt!

Egy táncos ajándékutalvány különleges meglepetés lehet születésnapra, karácsonyra, Valentin-napra vagy akár esküvői nászajándékként is. Olyan ajándék, amely nemcsak egy alkalomra szól, hanem közös élményt és új tudást is ad.

Ajándékutalványt vásárolhatsz kezdő társastánc tanfolyamra, illetve személyre szabott magánórákra is. Pároknak, akik szívesen tanulnának együtt valami újat, és jegyespároknak is remek választás lehet, akár az esküvői nyitótáncra való felkészüléshez.

Vásárlással és további kérdésekkel kapcsolatban keress minket bizalommal az Elérhetőségeink menüponton keresztül.

Ajándékutalvány
Ajándékutalvány

Árlista

Bérletek és jegyek

Kezdő bérletek

19.000 Ft
Kattints a terrakotta opcióra az ár frissítéséhez.
  • Kezdő táncóráink 70 percesek.
  • Kezdő táncóráinkon csak bérlettel lehet részt venni.
  • Fizetési opciók: Készpénz, bankkártya, átutalás
  • A bérletek adott tanfolyamra vonatkoznak, hiányzás esetén pótlás lehetséges: szomszédos vagy alacsonyabb szintű csoportjainkban, a bérlet érvényességi idején belül, előzetes bejelentkezést követően.

Általános belépők

4.990 Ft
Kattints a terrakotta opcióra az ár frissítéséhez.
  • 1 alkalom 85 percnek felel meg. 
  • A 4/8/12 alkalmas bérlet a vásárlástól számított 5/10/15 hétig érvényes, és ez idő alatt naponta 1 alkalommal használható fel.
  • Az órákon csak napijeggyel vagy bérlettel lehet részt venni.
  • Fizetési opciók: Készpénz, bankkártya, átutalás
  • Hiányzás esetén pótlás lehetséges: szomszédos vagy alacsonyabb szintű csoportjainkban, a bérlet érvényességi idején belül, előzetes bejelentkezést követően. 

Gyermekeknek

14.900 Ft
  • A bérlet a vásárlástól számított 5 hétig érvényes, 5 egymást követő táncórára szól.
  • Gyermek táncóráink 45 percesek.
  • Gyermek táncóráinkon csak bérlettel lehet részt venni.
  • Fizetési opciók: Készpénz, bankkártya, átutalás
  • 10% kedvezmény jár, ha a gyermek szülője vagy nagyszülője a T-Klub Fitness és Tánciskola aktív vendége, és érvényes bérlettel rendelkezik.
  • A bérletek névre szólóak, nem átruházhatók, és meghatározott időtartamra vonatkoznak, a lejárat napját követően nem hosszabbíthatóak, a bentragadt alkalmak árát sajnos nem áll módunkban visszaadni.

Házirend

A gördülékeny órákért

Fontos tudnivalók

  • Belépés csak regisztrációt követően, érvényes bérlettel vagy napijeggyel lehetséges.
  • A bérletek névre szólóak és nem átruházhatók, meghatározott időtartamra érvényesek.
  • A bérlet érvényességi ideje nem hosszabbítható meg, a fel nem használt alkalmak árát nem áll módunkban visszatéríteni.
  • Hiányzás esetén pótlás lehetséges szomszédos vagy alacsonyabb szintű csoportban, a bérlet érvényességi idején belül, előzetes bejelentkezéssel.
  • A táncterembe csak tiszta talpú váltócipőben vagy tánccipőben lehet belépni.
  • Értéktárgyaitokat a recepciónál található értékmegőrzőben helyezzétek el.

Digitális bérletrendszer

  • Bérleteink már digitális formában érhetők el.
  • Töltsétek le a SportMate applikációt okostelefonotokra és csatlakozzatok a T-Klub Fitness oldalához.
  • Érkezéskor a SportMate alkalmazásban található QR-kóddal tudtok bejelentkezni recepciónkon.
  • Az applikáción keresztül nyomon követhetitek a bérletetek érvényességi idejét és a fennmaradó alkalmak számát.
  • Ha nincs okostelefonotok, kérjétek recepciós kollégáink segítségét a bérletvásárláskor.

GYIK

Gyakori kérdések

Mennyi ideig tart egy tanfolyam?

Táncóráink többsége heti egy alkalommal, mindig ugyanabban az időpontban és teremben zajlik. A kurzusok egymásra épülnek, a következő szint automatikusan az előző folytatása.

A tanfolyamok jellemzően 4–12 hetes blokkokban haladnak. A képzés folyamatos, a folytatáshoz az adott időszak végén új bérlet vásárlása szükséges.

A téli és nyári szünetekről, valamint az ünnepnapok miatti órarendi változásokról az órákon és e-mailben is tájékoztatunk.

Meddig érvényes a bérlet?

A bérletek névre szólnak, nem átruházhatók, és a vásárláskor meghatározott időtartamra érvényesek. A bérlet érvényességi ideje nem hosszabbítható meg.

Hiányzás esetén pótlásra a bérlet érvényességi idején belül, szomszédos vagy alacsonyabb szintű csoportban, előzetes bejelentkezéssel van lehetőség.

A bérletekkel, pótlással és a digitális bérletrendszerrel kapcsolatos részletes szabályokat a Házirend menüpontban találod.

Meddig lehet csatlakozni a kezdő kurzusokhoz?

Kezdő tanfolyamainkhoz általában a 4. alkalomig lehet csatlakozni. Ezt követően már csak akkor javasoljuk a becsatlakozást, ha van korábbi táncos előképzettségetek, vagy magánórán felzárkóztok a csoport aktuális szintjéhez.

Kell-e előre regisztrálni az órákra?

Igen. Táncóráink maximált létszámmal működnek, ezért előzetes bejelentkezés szükséges.

A legközelebb induló kezdő tanfolyamaink jelentkezési lapját a Tanfolyamok oldalon találod.

Ha haladó órák, magánórák, esküvői felkészítés vagy más lehetőség érdekel, keress minket e-mailben vagy telefonon az Elérhetőségeink menüponton keresztül.

Lehet-e átutalással bérletet vásárolni?

Igen. Bérleteteket személyesen a recepción vagy otthonról, banki átutalással is megvásárolhatjátok.

Bankszámlaszám:
T-Klub Kft.
10918001-00000138-40460002
(UniCredit Bank)

Átutaláskor a közlemény rovatban tüntessétek fel a neveteket és a csoport időpontját (pl. „Kiss Péter és Kiss Péterné, kedd 20:00”).

Az átutalás megtörténte után minden esetben küldjetek e-mailt a tanc@tklubtanciskola.hu címre. Az e-mailben írjátok meg a neveteket és a számlázási címeteket is, hogy be tudjunk azonosítani és a számlát kiállíthassuk a befizetésről.

Milyen ruhában menjünk táncórára?

Bármilyen kényelmes, mozgásban nem korlátozó öltözet megfelelő.

A táncterembe csak tiszta talpú váltócipőben vagy tánccipőben lehet belépni. A váltócipő lehet egy megtisztított talpú utcai cipő is.

Társastánc óráinkra célszerű olyan cipőt választani, amely vékony és nem gumitalpú, így könnyebben mennek majd a forgások és lábcsúsztatások. A női cipők sarka lehet lapos vagy magas sarkú is, amelyikben kényelmesebb a mozgás számotokra.

Mehetek-e pár nélkül?

Tánciskolánk specialitása, hogy kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk a vezetés–követés technikára, mert nem szeretnénk, hogy vendégeink csupán „bemagolt” koreográfiákat táncoljanak. Az a célunk, hogy a tanult lépéseket és figurákat szabadon tudjátok kombinálni, így párban természetesen nagyobb élményt nyújthat egy társastánc óra, mint egyedül. Emiatt érdemesebb fix partnerrel érkezni hozzánk, de természetesen egyedül is lehet jönni!

Ha szeretnéd, írd meg nekünk az életkorodat, magasságodat, hogy tanultál-e már korábban táncolni, illetve azt is, milyen szempontok fontosak számodra egy lehetséges táncpartnernél – például életkor, magasság vagy tánctudásszint. Ezek alapján megpróbálunk összekötni más, egyedül jelentkező érdeklődőnkkel.

Javasoljuk továbbá, hogy próbáld ki ingyenes nyílt óránkat, amely akár a pártalálásra is lehetőséget adhat, hiszen egyedül érkező résztvevők is rendszeresen csatlakoznak hozzánk.

Elérhetőség

Gazdagréti Penny Market emeletén – bejárat a Dió utcáról

Tánciskolánk Budapest XI. kerületében, a gazdagréti Penny Market emeletén található.

Könnyen elérhető Kelenföld, Dél-Buda, a BAH-csomópont, valamint Budaörs irányából is.

Helyszín: 1112 Budapest, Dió utca 2.

Telefonszám: +36 1 226 0756

E-mail: tanc@tklubtanciskola.hu

Vendégeink számára a parkolás ingyenes!

Írj nekünk! Útvonal a térképen

T-Klub Tánciskola – Hírlevél feliratkozás

Süti beállítások

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..